2014. augusztus 6., szerda

Hatodik nap - Partyhard

Az előző este fáradalmait Rudi egy Thai Wok étteremben pihente ki, kezdetnek lychee-vel:


 Ami minden várakozásával ellentétben jó volt, ha kicsit túl édes is. Ellenben az étellel, ami leginkább bizarr volt,

az üvegtésztáról pedig leginkább a galandféreg jutott az eszébe.


Az ebéd után villamosút jött, hogy városnézés is legyen benne, ezért a kettessel.




Ha már a kettes, akkor ideje volt megnézni az ország főterét is:


Onnan pedig már egyenes út vezetett a Margitszigetre, ahol fotózkodott egyet a zenélő szökőkúttal


ami ez alkalommal se nem zenélt, se nem szökött, de azért ott volt. 

Az ötödik nap söreit pedig itt volt az ideje végre leöblíteni némi borral, hogy jobban essen a pihenés.



Hiába, Rudi tud élni.

2014. július 16., szerda

Ötödik nap - partytime

Világ körüli miniturnéja ötödik napján Rudi úgy döntött, semmi mást nem fog csinálni, csak eszik, iszik és mulatozik.
A kekszben kezdte a bulit...


...és a Könyvtár Klubban fejezte be. Közben pedig egy csomó új barátot szerzett.



2014. július 12., szombat

Negyedik nap - Rudi és a paradicsom


Az hagyján, hogy Rudi először látott paradicsomot, de arra sem volt eddig sok példa, hogy a XI. kerület ezen a kicsiny gangján ilyen szép kis zöld bogyók növekedjenek. Egyébként, akit érdekel, annak elmondom, még mindig zöldek, de rengetegen vannak, és hatalmasok (ahhoz képest, hogy egy balkonládából nőnek kifelé). Rudi arcán jól látszik az első találkozás meglepetése.


2014. július 9., szerda

Harmadik nap - Rudi a Vígszínházban

Tudjátok mi a legjobb? Az, hogy még én sem voltam sose a Vígszínházban, ellenben a macskáim labdája már igen! Na de lényeg a lényeg, Rudi kulturálódik, és elkísérte Bálintot a Vörös tehénre. Ja és a kávézót se felejtsük ki!


2014. július 6., vasárnap

Második nap

Ha már egyszer így alakult, hogy Rudi elszökött velünk, úgy döntöttünk az lenne a legjobb, ha mutatnánk neki némi világot. Ennek első lépéseként elvittem munkába, ismerkedjen kicsit az ottaniakkal.

Elsőre rögtön egy csoportképet csináltunk, bár Kanye feje véletlenül lemaradt.


Összeismerkedtek a több, mint 32 Gb-os transformer-tigris-usbvel, aki némileg retardált, mert nem elég, hogy kilazult a szája, de jó ha 400 Kb-ot bír fejbentartani.


De Bumblebee-vel már sokkal jobban szórakoztak.


Később megtanultunk labdázni:

 

Aztán összeszedtünk egy herpeszt.

 

De ennyi izgalom elég is volt elsőre a munkahelyen, így inkább elmentünk az egyetemre is, hátha találunk ott bárki érdekeset.

Nem találtunk végül, csak ezt a csodás tanszéklistát, így ez a nap véget is ért.







2014. július 5., szombat

Indulás!

Ideje világot látnod! - mondták Tiáék, és becsomagolták Rudit Bálint táskájába. Jól beledugták, nehogy itt maradjon, aztán már záródott is a cipzár, és kezdetét vette a nagy kaland!